A nyári szünet beköszöntével sok szabadidővel rendelkeznek az iskolások, amelyet próbálnak minél hasznosabban eltölteni. Ebben több hatvani intézmény is segítő kezet nyújt számukra. A Hatvany Lajos Múzeumban például több egy hetes tábort is szerveznek, ahol különböző tematikájú programokkal várják a gyermekeket. – Természetvédelmi és lovagi táborral készülünk a nyárra. Előbbinél a környezetvédelemre helyezzük a hangsúlyt. Lesz „bogárháton program”, méhészkedés és persze kézműveskedés is. A lovagi témájú táborunkban a középkor köré építettük a feladatokat. A résztvevőknek lovagi esküdt kell tenni, és a bájitalkészítés fortélyait is elsajátíthatják – mondta el Márkus Marianna, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója.

A Hatvani Strandfürdőben is aktívan telnek a nyári szünet napjai, több turnusban várják a táborozni vágyó fiatalokat. Szegedi Zoltán táborszervező kifejtette: az ötnapos tábor ideje alatt az úszásoktatás mellett ügyességi és több mozgásos feladatra is számíthatnak a gyerekek.

Az iskolások szórakozásán túl a legkisebbekre is gondolnak a hatvani intézmények. A nyár folyamán minden csütörtökön „Szőnyeg Ovi” nyílik a Grassalkovich Művelődési Házban. A picik, a szüleik és fejlesztőpedagógus segítségével készségfejlesztő játékokat próbálhatnak ki.

A táborok időpontjáról és a részletekről bővebben a hatvaniprogramok.hu-n olvashatnak.