A délelőtti órákban bombának látszó tárgyra lettek figyelmesek a Zagyva hatvani szakaszánál, melyet jelentettek a Honvéd Tűzszerészezredhez. A kiérkező tűzszerészek biztosították a helyszínt, majd kiemelték a robbanótestet.

–  Kiérkezésünk után eltávolítottuk az eszközt a folyómederből. Megállapítottuk, hogy egy második világháborús repeszaknagránáttal van dolgunk, amelyben nincs gyújtószerkezet. Ennek fényében a berendezést nem volt szükséges hatástalanítani, így elszállítjuk későbbi megsemmisítés céljából – mondta el, Török Péter, a Honvéd Tűzszerészezred őrmestere.

A szakemberek hozzátették: bár gyújtószerkezetet nem tartalmazott az aknagránát, mechanikai hatásra vagy hőhatásra mégis robbanóképes lehetett volna, ami 150 méter körzetben okozott volna sérüléseket.

Korábban írtuk:

Értesüléseink szerint a szombati Hatvani Csatán a lovasok vették észre a bombának látszó tárgyat a Zagyvában, ezt jelezték a hivatalos szerveknek. Úgy tudjuk, a tűzszerészek ma vizsgálják meg a szerkezetet.