A Grassalkovich Művelődési Ház adott otthont az író, újságíró, televíziós riporter előadásának. Vujity Tvrtko akarata ellenére lett a veszélyes helyek tudósítója: a jugoszláv polgárháború idején tolmácsként dolgozott Eszéken, mikor körbezárták a települést, így egyedüliként, a tűzközelből figyelhette és tudósíthatta az eseményeket. Tucatnyi médiának szolgált információval, köztük a BBC-nek is. Innen indult szakmai karrierje, s bár azóta is rengeteg veszélyes helyen készített riportot, nem ezt tartja fő profiljának. Arra koncentrál, hogy azokat az embereket helyezze fókuszpontba, akik mindenki számára példaképek lehetnek, mivel pokoli körülmények között is mások segítségén fáradoznak.

Ahogy mondta: számtalan fantasztikus embert ismert meg munkája során, akik közül sokan nagy hatást gyakoroltak rá. Külön kiemelte Weisz Fannit, aki megmutatta a világnak, hogy a csendnek is van hangja. Egyik legizgalmasabb élményének pedig az utolsó hadifogoly hazahozatalát tartja. Előadásában részletesen elmesélte, minként kaptak hírt Toma Andrásról, akire egy kotyelnyicsi elmegyógyintézetben bukkantak rá. Teljes inkognitóban, magukat medvevadászoknak kiadva jutottak el az orosz kikötővárosba, ahol a korrupciót kihasználva tudtak a magyar hadifogoly közelébe férni. Vujity Tvrtkonak eddig 14 könyve jelent meg, ezeket is meg lehetett vásárolni az előadás során.