Az Afrikai vadászkaland vetélkedőt a múzeum névadójának, Széchenyi Zsigmond születésének 118. évfordulója alkalmából szervezték. Kirchkeszner Ágnes, az intézmény stratégiai igazgatója azt mondja, a játékos foglalkozással az volt a cél, hogy a diákok megismerkedjenek Széchenyi Zsigmond legendás utazásaival. A tanulóknak végig kellett járniuk a múzeumot, hogy meg tudják oldani a vetélkedő tesztes feladatait, majd a szóbeli részén is helyt kellett állniuk.

– Háromfős csapatoknak szerveztük ezt a versenyt. Mindegyiknek el kellett mondania egy történetet, mintha ő lenne Széchenyi Zsigmond, kicsit bele kellett bújniuk a bőrébe és elmesélniük egy fiktív afrikai vadászkalandot. A legjobb történetet díjaztuk – fejtette ki Kirchkeszner Ágnes, az intézmény stratégiai igazgatója.

Mintegy nyolc településről, harminc csapat jelentkezett a vetélkedőre. Farkas Laura és Szádóczki Sára a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskolából érkeztek. A lányok nagyon élvezték a feladatokat.

– Sok érdekes feladat volt, és nagyon jó ötletnek tartjuk, hogy Széchenyi Zsigmond születésének évfordulójára rendezték meg – mondta Sára.

Az 5-6. osztályosok korcsoportjában a hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola „Nagy kócsagok” csapata, míg a 7-8. osztályosok között a Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola csapata nyert.

 

Kezdőkép forrás: Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum