A Kodály alapítványi bálját fanfár nyitotta meg, majd a nyolcadikos diákok fényjátékban előadott bécsi keringőjét tekinthették meg a vendégek. Cozombolis pedig az iskola énekkarával közösen énekelt a jótékonysági bálon, emellett népi gyermekjátékokat is bemutattak a diákok.

kodaly_bal_03

 

Szabó Zsolt államtitkár köszöntötte a bálozókat, beszédében rámutatott, az alapítványi bálok az összefogásról szólnak.

– A gyermekeinkért fontos összefogni, azért, hogy megfelelő környezetben tanulhassanak. A Kodály volt az első, ami alapítványi bált szervezett Hatvanban. Azóta is minden évben megrendezi, hogy minél nagyobb mértékben tudjuk támogatni a diákokat – fejtette ki az államtitkár.

kodaly_bal_13

kodaly_bal_27

A rendezvényt Szabó Gábor, a Kodály Zoltán Iskolai Alapítvány elnöke nyitotta meg. Kiemelte: az oktatási feltételek javításában és az iskola fejlesztésében nyújt segítséget az alapítvány.

– Sokan megkeresnek minket, hogy miben segíthetnénk az iskolát. Ami nem megoldható központi támogatásból, azt az alapítvány egészíti ki. Az iskolai versenyek szervezését, valamint a tornaeszközök beszerzését, karbantartását is alapítványi forrásból oldjuk meg – mondta Szabó Gábor.

A műsorok után Jagodics István igazgató pohárköszöntője következett, aki elmondta, hogy a bál bevételét az intézmény médiatermének felújítására, korszerűsítésére fordítják.