Néma megemlékezést tartottak ma a tűzoltóság előtt. Az egyenruhások felsorakoztak az épületnél, a garázsajtókat is kinyitották és előreálltak az autókkal. A tűzoltók mellett a rendőrség és a mentők is képviseltették magukat az eseményen. Pontban 14 óra 46 perckor mindenki elhalkult, hiszen közép-európai idő szerint 17 éve, szeptember 11-én ebben a percben csapódott be az első eltérített repülőgép a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyába. Országszerte ekkor emlékeznek meg a tűzoltók a terrortámadás áldozatairól, köztük a New York-i tűzoltó bajtársaikról.

A város nevében Lestyán Balázs alpolgármester helyezett el koszorút a hatvani tűzoltóság épületén lévő emlékművön. Ennek különlegessége, hogy a World Trade Center egyik acélszerkezetének darabjából készült. Ilyen épületrészeket a New York-i tűzoltók küldtek el több ország és város számára, hogy ennek segítségével emlékezzenek meg a társaikra. A 2001-es, több ezer áldozatot követelő tragikus esemény során 343 tűzoltó vesztette életét, előttük tisztelegnek.

2001-ben a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott. A terrortámadás az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozata volt az Egyesült Államok ellen.

Fotó: Albert Péter