Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottak Budapesten a MÁV Zrt. székházában azokról a változásokról, melyek a Budapest–Hatvan vasútvonal pályafelújítás munkálatai miatt lépnek érvénybe jövő héttől.

2018 tavaszán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában kezdődött meg a Budapest–Hatvan vonalszakasz felújítása, amelynek köszönhetően fejlődik az elővárosi közlekedés, nő a pályasebesség, csökken az utazási idő, javul az utas komfort az állomásokon és megállóhelyeken. A 2020-ig tartó, uniós és hazai forrásból finanszírozott beruházás idején, a munkálatokhoz igazodva több fázisban módosítani kell a vonatok közlekedését. A  Budapest–Hatvan vonal pályakonstrukciójának február 4-től december  7-ig  tartó fázisában a vonatok egy vágányon sem közlekednek Pécel és Aszód  között, mert mindkét sínpárt elbontják és teljesen átépítik. A gyors és sebes vonatok helyett Hatvan és Pécel között vonatpótló autóbuszok közlekednek majd.

A Keleti pályaudvar és Hatvan között a miskolci, kassai, nyíregyházi és a debreceni InterCity járatok helyett IC autóbuszok szállítják majd az utasokat. Az M3-as autópályán közlekedő buszok a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes autóbusz-megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. Hatvanból Budapestre 6:05-kor és 7:15-kor, továbbá a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes megállóból Hatvanig 19:40-kor IC-pótlóbuszok is  közlekednek majd az M3-as autópályán.

A vonatpótló autóbuszok Hatvanban a vasútállomás előtti térre érkeznek és onnan is indulnak majd. A pótlóbuszokra a MÁV pénztáraiban, a mavcsoport.hu weboldalon és a Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül lehet jegyet vásárolni.

– Érdemes úgy számolni, hogy Hatvan és Budapest között az eddig megszokott 50-60 perces menetidő a duplájára nőhet majd, ezért feltételezhetően az utasok leginkább az IC vonatpótló autóbuszokat fogják használni. Ezek a változások jövő héttől lépnek életbe, ezért rögtön az első napoktól kezdve felülvizsgáljuk azt, hogy mely szakaszon szükséges újabb változásokat hozni annak érdekében, hogy a lehető legkisebb fennakadás történjen az érintett útszakaszokon – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója. Hozzátette: várható, hogy a vonatközlekedés hiánya miatt még többen ülnek majd autóba és a forgalom tovább növekszik az M3-as autópályán, a 3-as főúton és az M31 –M0 –M3 vonalon.

 

Hatvantól a keletre eső országrész – Eger, Füzesabony,  Miskolc, Sátoraljaújhely – vasúti menetrendje nem módosul.

Az elkövetkezendő időszakban tehát sokaknak át kell szervezni az utazását a felújítások miatt, azonban a megújulás számos hosszú távú célt szolgál. A  150 milliárdos beruházás  keretében 2020 végéig 52 km kétvágányú vasúti pálya épül át Rákos és  Hatvan állomás  között. A felújításoknak köszönhetően megszűnnek a sebességkorlátozások a vonalon, a vonatközlekedés sokkal stabilabbá válik, a sebesség Rákos és  Aszód  között 100 -120 km/h, Aszód és Hatvan között 160 km/h lesz.

A MÁV Zrt. az átépítés alatt az utasok türelmét és megértését kéri, és felhívja a figyelmet arra, hogy utazás előtt tájékozódjanak a Mávinform Facebook-oldalán, illetve www.mavcsoport.hu oldalán.