Ritka esemény történt az egyik lőrinci kertben a minap, Juhász Imréné kertjében ugyanis virágzásnak indult az aloe vera. Ez azért is különleges, mert ezen az éghajlaton ritkaságnak számít ez, és ha meg is megtörténik, több évre van szüksége. A mostani kánikulának köszönhetően azonban rövid időn belül kivirágozott. A növény húsos, pozsgás, lándzsa alakú levelei akár 50 centiméterre is megnőhetnek, a magassága pedig elérheti a 120 centimétert. – A megfelelő klíma megteremtése mellett nagyon sok gondokoskodást is igényel az aloe vera. Szeretetben nevelem, ezt pedig meg is hálálja, hiszen sokszor a belőle kinyert kivonatokkal gyógyítom a családtagjaimat – mondta el Juhász Imréné.

Az aloe verát egyébként 4-5 éves korától szabad hasznosítani, korábbi éveiben ugyanis mérgező anyagokat tartalmaz. Kivonatait széleskörűen hasznosítják a kozmetikai iparban fiatalító és sejtregeneráló hatása miatt. A gyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák zúzódások és vágások ápolására.

Fotó: H. Szabó Sándor