Mindjárt vége az iskolának, jön a szünidő és egyre több a kerékpáros gyermek az utakon. A Hatvani Rendőrkapitányság felelősségének érzi még a vakáció előtt felfrissíteni a gyerekek, gyalogos és kerékpáros közlekedésről szerzett ismereteit. A Közlekedésbiztonsági Kupa szinte már hagyomány, évek óta megszervezik. Közeli általános iskolák diákjai mérettették meg magukat a Népkertben rendezett versenyen. Volt kerékpáros ügyességi verseny, KRESZ-totó és a bicikli elengedhetetlen tartozékait is tudniuk kellett a fiataloknak, ezekért pontokat gyűjthettek egyénileg, illetve csapatokban is. Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta: fontos, hogy minél fiatalabb korban elővigyázatosságra neveljük a gyerekeket. Az alapvető szabályokkal tisztában kell lenniük, mielőtt forgalomba mennek, nekik is tudniuk kell megfelelően reagálni a közúti akadályokra – emelte ki.

A vándorkupát tavaly a boldogi Berecz Antal Általános Iskola diákjai nyerték el. Kurják Márk, a boldogi csapat tagja beszámolt arról, hogy rengeteget készültek az idei versenyre is, sokat gyakoroltak ügyességi feladatokat, emellett elméletben is felkészültek a megmérettetésre. Hozzátette: ez nem csupán egy játékos verseny, hanem rengeteget lehet belőle tanulni, például a KRESZ-táblák jelentéseit. Felhívta a biciklisták figyelmét, hogy használják a kerékpársávot és alkalmazzák az alapvető kerékpártartozékokat – lámpa, prizma, láthatósági mellény –, ugyanis megannyi baleset megelőzhető alkalmazásukkal.

A 8. osztályos Anderkovics Bálint úgy véli, hasznos ez a program, mert fejleszthető az ügyesség, a magabiztosság és a reflexek is. Bár ugyanezekkel az akadályokkal nem kell megküzdeni az utakon, de sokat lehet tanulni belőlük, amelyet éles helyzetekben még tovább kamatoztathatnak majd – fűzte hozzá. Az ÚRKÁI-ban többször is tartott már a rendőrség közlekedési versenyeket. – Vannak ismerős állomások, de egy-két elem teljesen új benne és komplikált is – részletezte az ÚRKÁI tanulója, de ki is hagyható az a feladat, amitől félünk, ekkor hibapont jár – tette hozzá.

A Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával a Hatvani Rendőrkapitányság már több éve rendezi meg a kupát, de év közben is nagy hangsúlyt fektet a gyerekek közlekedéssel kapcsolatos taníttatására is. Tomcsányi Andrea rendőr százados kiemelte, az Iskola Rendőre program keretében több ehhez hasonló versenyt is megvalósítanak. Rendszeresen járnak ki az általános iskolákba, felkérésre – fogalmazott a Hatvani Rendőrkapitányság főelőadója.

A vándorkupát az idei évben a Hatvani Szent István Általános Iskola csapata szerezte meg. A második helyezett az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola, a bronzérmes pedig a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola csapata lett.

Egyéni eredmények:

Fiúk

  1. Bukovics Gergő Hatvani Szent István Általános Iskola
  2. Vilányi Ádám Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
  3. Kékesi Gábor Hatvani Szent István Általános Iskola

Lányok

  1. Pálmány Lilla Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
  2. Rápalti Noémi Hatvani Szent István Általános Iskola
  3. Jakab Alexandra Hatvani Szent István Általános Iskola