Mint arról korábban már beszámoltunk, 2017. szeptember 24-én 22 óra 30 perc körül a hatvani Nádasdy Tamás úton leszólítottak egy arra közlekedő gyalogost és feltehetően fegyverrel, vagy annak utánzatával pénztárcája, valamint mobiltelefonja átadására akarták kényszeríteni, de a sértett kiabálására értékszerzés nélkül elmenekültek a helyszínről. Másnap, 2017. szeptember 25-én 5 óra 10 perc körül a hatvani buszpályaudvaron két ismeretlen férfi odament egy fiatal nőhöz, akitől hasonló módszerrel cigarettát követeltek, de a segélykérés itt is elriasztotta őket. Az elsődleges intézkedések közben a nyomozók megállapították, hogy a két bűncselekményt ugyanaz a két férfi követte el. Információk szerint, a buszpályaudvaron megtámadott nőnek segítségére sietett egy kerékpáros férfi, aki a nyomozó hatóság felhívására jelentkezett a rendőrségen, így tanúkénti kihallgatása megtörténhetett. A Heves megyei rendőrök 2017. szeptember 26-án délelőtt egyik rokonának lakása előtt elfogták K. Dániel 19 éves turai lakost.

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki S. Márk 20 éves zsámboki lakos ellen, akit 2017. szeptember 27-én délután lakása közelében a rendőrök elfogtak, majd előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra.

Társához hasonlóan őt is két rendbeli rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki – őrizetbe vétele mellett -, továbbá előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Kezdőkép: illusztráció