A Hatvani Szolgáltató Intézmény idén csatlakozott a Magyar Fürdőszövetséghez, melynek tagsága révén országos kezdeményezésekhez is csatlakozhatnak. Most a Strandok Éjszakája programsorozatba kapcsolódott be a Hatvani Strandfürdő, amely nagy sikert aratott a strandolni vágyók körében. Havassy Kálmán, a Hatvani Szolgáltató Intézmény vezetője elmondta, hogy több mint háromszázan mártóztak meg a strand termál medencéjében az este folyamán, és külön öröm, hogy igényes szórakozási lehetőséget tudtak ezzel az eseménnyel biztosítani.

A lehetőségek pedig adottak voltak egy fergeteges nyáresti partihoz. A  talpalávalóról DJ-k gondoskodtak a part széléről, a frissítő koktélok pedig segítettek enyhíteni a fülledt éjszaka érzését. A fiúk szerint is minden feltétel meg volt ahhoz, hogy igazán jól érezzék magukat, és abban egyöntetűen egyetértettek, hogy a hűsítő italok mellett a bikinis lányok látványa sem volt utolsó.

A Hatvani Strandfürdő a jövőben is tervezi, hogy országos kezdeményezésekhez csatlakozik, ezzel is népszerűsítve a víz szeretetét.