Az idei Diáknap szakított a korábbi hagyományokkal és ebben az évben a Jam Gardenbe költözött. A hatvani iskolások pedig három egymást követő programon kapcsolódhattak ki az év eleji pörgésben. Az este az Extensive zenekar koncertjével startolt el. Ennek rögtön hatvani vonatkozása is volt, mivel a dobok mögött egy helyi srác zenél. A diákok még korábban egy szavazás kapcsán dönthettek arról, hogy ki legyen a fő fellépője a napnak, ahol magasan a Kelemen Kabátban együttes nyert, így ők érkeztek most a városba.

Horváth Boldizsár, az együttes frontembere elmondta, jól eső érzés számukra, hogy a fiatalok körében ennyire népszerűek. Mint fogalmazott: a dalok írásánál sosem céloznak meg közönséget, így csak véletlen, hogy a hangzásuk ennyire betalál a diákoknak. A Kelemen Kabátban több zenésszel is készített már közös dalt, mivel szerintük nagyon sok a tehetség Magyarországon, ők pedig arra törekednek, hogy minél többel dolgozhassanak együtt.  Legújabb lemezükön például népzenészek is közreműködnek, aminek kifejezetten örülnek.

– Alapvetően nagyon jó a zene, amit csinálnak, emellett pedig viccesek, jó a humoruk, otthon is állandóan őket hallgatom – indokolta Jernei Kata, hogy ő miért szavazott a Kelemen Kabátban együttesre. Osztálytársaival és barátnőivel érkeztek a koncertre, amit már nagyon vártak.  Köztük volt Demeter Jennifer Tiffany is, akinek nagyon tetszett a rendezvény, azt mondta, azért jöttek, hogy jól érezzék magukat, ehhez pedig minden adott is. Tóth Bálint viszont kifejezetten az Extensive zenekart várta, de a Kókusz is nagyon csábító volt, így egyértelmű, hogy nem hagyta ki a bulit.

A Diáknap Kókusz Discóval zárul, és egyben ez az idei szezon utolsó Jam Garden bulija is.