Újra megnyitotta kapuit a hatvaniak szabadtéri szórakozóhelye. A Jam Garden idei szezonja a Nyughatatlan zenekar koncertjével indult. A rockabilly hangzásvilágú zenekar több nagy fesztiválon fellépett már, most pedig Hatvanba is megmutatták, hogy milyen az 1950-es évek rock and roll hangulata. Kovács Kornél, a zenekar frontembere elmondta: nevüket és a zenei stílus iránti elkötelezettségüket, a Johnny Cash-ről szóló filmnek köszönhetik, amely nagy hatással volt rájuk. – Remek dalok, és szuper történet. Nagyjából így tudnám jellemezni az alkotást, amit még 2006-ban láttam. Annyira inspiráló volt számomra az egész mű, hogy 2010-ben, amikor megalakult a zenekar, csak Johnny Cash dalait játszottuk – részletezte. Később saját számokat is írtak, amelyek ugyancsak elnyerték a közönség tetszését. Kovács Kornél szerint, ezt a zenei stílust inkább a középkorosztály élvezi és értékeli, de egyre többször látnak fiatalabbakat is a koncertjeiken.

Ez volt az első koncert idén a Jam Gardenben, ahol napról-napra újabb programok várják a kikapcsolódni vágyókat. Péntek este például a szintin rockabilly-t játszó Rockin’ Rock Cats lép fel, de a következő hetekben itt lesz a HCHC, a Magor, a Dorothy, az Ismerős Arcok, a Csík zenekar, Péterfy Bori és FankaDeli is – emelte ki Valló Ede, a Grassalkovich Művelődési Ház igazgatója. Gyermekfoglalkozásokat, kertmozivetítéseket és diszkókat is tartanak a nyáron.

A koncertekről és a filmvetítések időpontjáról bővebben a hatvaniprogramok.hu oldalon lehet tájékozódni.