Sportbarát társaság jött össze szombat délután a Népkertben: a Big City Round in Hatvan nevű rendezvényre bárki jelentkezhetett, amatőr és profi futók egyaránt rajthoz állhattak. Közösségi futás – így jellemezte Hevesiné Tábit Adél BSI futónagykövet a programot, hiszen a lényege az, hogy együtt, jó hangulatban fussanak végig a városon. A bemelegítést követően most is közös visszaszámolás után startoltak el a résztvevők. Különböző távokon lehetett nevezni, ennek megfelelőn két útvonal volt, de az első szakaszon végig együtt haladtak. A Népkertből Újhatvan felé vették az irányt, ahol a tó mellett elhaladva a templomi fordulópontig mentek, innen pedig vissza a Kossuth térre. A 13 kilométeres távot választók a Görbeéri tavakig futottak, ahonnan a Zagyva-gáton értek vissza a kiindulási ponthoz. Itt pedig bográcsgulyás várta a teljesítőket. A futás olyannyira kötetlen volt, hogy kerékpárral is lehetett indulni, de volt, aki babakocsit tolva teljesítette a távot.