Az ősszel megjelent madárinfluenza egyre jobban terjed hazánkban is, ami tojáscsökkenéssel jár. Az influenza miatt számos országban le kellett vágni az őstojó állomány 1/3-át, amely azt eredményezi, hogy kevesebb törzstojás kerül a piacokra, melyből az újabb tojóállomány lett volna. Simon Attila mezőgazdasági szakértő szerint az elkövetkezendő időszakban körülbelül 15-20%-os áremelkedésre kell számítani. – Ez nem csak magyar probléma, így importból sem tudják pótolni a hiányt, ebből adódóan várható, hogy többet kell fizetni a termékért. Ez az állapot körülbelül a nyár elejéig áll fenn, ugyanis a tojóállománynak féléves forgó ciklusa van – mondta el a szakértő.
Mivel az év elején a tojás áfája is csökkent, így ez valamelyest mérsékeli az óriási emelkedést, de a kereslet mindenképpen árfelhajtó lesz. A szakemberek szerint jelenleg 80-90%-ban magyar tojások vannak a boltok polcain, de vásárlás előtt érdemes meggyőződni arról, hogy valóban hazai árut veszünk-e meg. Az itthoni tojások HU jelzéssel vannak ellátva.