Márciusban közös összefogást hirdetett a Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Alapítvány, a hatvani állomáson álló, évtizedek óta leromlott állapotú 520,075 pályaszámú mozdony felújításáért. Az önkéntesek azonnal jelentkeztek és nekiláttak a munkának. Munkából pedig volt bőven: a legtöbb problémát a rozsda jelentette. Ennek csiszolása rengeteg időt és energiát vett ki az önkéntesekből, de a lelkesedés nem csökkent. Szombatról szombatra – sőt, voltak, akik hétköznapokon is – sorra érkeztek a dolgozni, segíteni vágyók, hogy megmentsék az utókornak a Bumbardó névre keresztelt mozdonyt. A rozsdamaró fogyott rendesen, talicskaszámra hordták el a törmelékeket.

Birincsik József, a Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Egyesület tagja is aktív önkéntesként vett részt a rekonstrukcióban. Azt mondja, jó volt látni azt a hatalmas összefogást, ami itt megvalósult Hatvanban. Óriási munka áll az önkéntesek mögött, hiszen nemcsak a mozdonyt sikerült külsőleg teljesen felújítani, hanem annak környezetét is. Tereprendezést végeztek, új padokat helyeztek ki és a világítást is úgy állították be, hogy sötétben is minél több fény essen a Bumbardóra.

Szombat délelőtt, ahogy az utolsó simításokat is elvégezték a mozdonyon, a munkában résztvevők egy közös főzéssel ünnepelték meg: ismét régi pompájában áll a Bumbardó. Sőt, ezentúl a helyszínen már egy tábla is hirdeti a mozdony történetét.