Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jégpálya. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a megyén túlról is érkeznek iskolás csoportok, hogy kipróbálják a hatvani jeget. A 17500. korcsolyázó például egy salgótarjáni iskolás csoporttal utazott ide. Mohamed Naomi Anna elmondta, még sosem nyert semmit, így külön öröm számára, hogy őt köszöntötte a polgármester úr.

– Évente kétszer van lehetőségünk ellátogatni ide Hatvanba. Nagyon élvezem a korcsolyázást, így remélem lesz még lehetőségem végigsiklani a pályán ebben az évben – tette hozzá.

– Idén pár nappal előbb köszönthettük a 17500. korcsolyázót itt a hatvani műjégpályán. Öröm látni, hogy a családbarát jegyárak és a kegyes időjárás lehetővé teszi, hogy egyre többen vegyék igénybe közösségi terünket – fogalmazott Horváth Richárd polgármester.

Akinek pedig eddig nem volt alkalma csúszni a jégen, annak még van lehetősége rá, hiszen a műjégpálya február végig várja a korcsolyázni vágyókat.