Nemzeti Sportot, Hatvani Hírlapot, Heves Megyei Hírlapot, a hatvani kézilabdások plakátját, egy mérkőzés jegyzőkönyvét és a csarnok látványtervét tették bele abba az időkapszulába, amelyet a hamarosan épülő létesítmény területén helyeztek el a föld alá. A Hatvani Kézilabdacsarnok alapkövét Horváth Richárd polgármester és Antalóczy Péter, a HKSZSE elnöke tették le. A városvezető kiemelte, hogy ez a beruházás hiánypótló a településen. Horváth Richárd azt mondta, hogy a hatvani kézilabdások mellett más helyi sportegyesületek és a civil szervezetek is használják majd az új sportcsarnokot, így a helyi sport- és civil élet is továbbfejlődhet Hatvanban.

kezicsarnok_alapko_07

– Az alapkőletétel egy jelképes első lépés volt, ezt az ünnepi alkalmat már nagyon sok munka előzte meg. A tervezés kész, most a kézilabda egyesület kiválasztja a kivitelezőt, utána elkezdődhet az építkezés. Remélem, hogy legkésőbb 2018-ban átadhatjuk a hatvaniaknak – közölte a polgármester.

Antalóczy Péter, a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület elnöke elmondta, hogy az új kézilabdacsarnok alapvetően megváltoztatja a klub életét, valamint jelentős előrelépést hoz majd a szakmai munkában is.

Az ünnepségen az új sportlétesítmény látványterveit is bemutatták. A kézilabdacsarnok ezer férőhelyes lesz. A beruházás 1,3 milliárd forintból valósul meg, ennek 30 százalékát a város biztosította, a fennmaradó összeget pedig a társasági adókedvezményekből származó támogatásokból fedezik.